Quantcast
Channel: vizisportok – xel.hu

A Magyar Úszó Szövetség közleménye

$
0
0

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke Triesztben tartózkodik a férfi vízilabdázók olimpiai selejtező-tornáján, ahol a több héttel korábban egyeztetett programnak megfelelően a FINA és a LEN vezetőivel több fontos, a két szövetséget érintő ügyben, valamint a jövő évi világbajnoksággal kapcsolatos kérdésekben születnek döntések.

muszlogo-hun

Az elnök nem kíván Kiss László csütörtöki lemondásáról véleményt mondani mindaddig, amíg nem beszélt vele, az ügy súlya pedig túlmutat egy telefonos egyeztetésen.

A Magyar Úszó Szövetség vezetősége és edzőbizottsága szerdai ülésein egyhangúan kiállt Kiss László mellett, még ha valamennyien megdöbbenéssel olvasták is az egykor történtek nyilvánosságra került részleteit. Bár a szavazás előtt érvek nem hangoztak el, mindkét testület állásfoglalásában meghatározó volt, hogy Kiss László csodálatos eredményekkel gazdagította a magyar sportot, örömet szerezve az egész országnak. Az úszósport vezetői és az edzőkollégák úgy ítélték meg, ki kell állniuk amellett az ember mellett, aki fél évszázadon keresztül a sportágat szolgálta.

Kiss László többségükkel megosztotta, hogy egykor egy koncepciós percben született meg ellene az ítélet, és ártatlanságát bizonyítani is fogja. A szövetség szeretne hitelt adni neki, ugyanakkor a kapitány a kialakult helyzetben levette a terhet a vállakról azzal, hogy csütörtökön lemondott: mindenekelőtt azért, hogy ezzel is segítse a sportág érdekeit, megteremtse a szükséges nyugalmat, hogy újfent a versenyzőkre, a feladatokra irányuljon a figyelem négy hónappal az olimpia, illetve alig több mint egy esztendővel a 2017. évi budapesti világbajnokság előtt – és hogy újfent jogos elismerésben részesüljenek mindazok, akik sokat tettek és tesznek a magyar úszósportért.

Csurka Gergely
sajtófőnök



Elsők a magyarok az EB-n 14 éremmel

$
0
0

A kenus Kiss Tamás arany-, a kajakos Bodonyi Dóra pedig ezüstérmet nyert a moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi zárónapjának 5000 méteres versenyeiben.

noi-kajak-negyes

A zárónap első 5000 méteres versenyében Bodonyi gyakorlatilag végig az élbolyban haladt, a fehérorosz Marina Litvincsuk és az orosz Juliana Salahova társaságában. Az utolsó 300 méterre szinte egyszerre érkezett meg az első három, az élen a fehérorosz haladt, majd Bodonyi és az orosz következett, előzni már egyikük sem tudott, így a magyar kajakos ezüstérmet szerzett.
“Kicsit beragadtam a rajtnál, de szerencsére sikerült gyorsan utolérnem a mezőnyt és megnyugodtam. Itt volt a tavalyi vb első hat helyezettje, picit izgultam is, hiszen úgy gondolom, nem vagyok annyira óriási nagy formában, de ehhez képest jól ment. Az első helyezett a mezőny fölött áll, bármit csinálhattam, nem tudtam utolérni, ugyanakkor büszke vagyok rá, hogy tudtam tartani vele a lépést, és második lettem” – nyilatkozta az MTI-nek az eredményhirdetést követően a magyar kajakos.
Ezt követően Kiss Tamás következett, a párosban Pekingben 1000 méteren olimpiai bronzérmes magyar versenyző szinte rögtön az élre állt, és az első nagy kört követően gyakorlatilag biztossá vált, hogy közte és a német Ronald Verch között dől el az aranyérem sorsa.
A záró körre Kiss elsőként fordult rá, nem volt könnyű dolga, mert az utolsó helyezettet kellett leköröznie. Az utolsó egyenesre ráfordulva a német megpróbálta lehajrázni Kisst, de ötven méterrel a cél előtt a magyar kenus még egy olyat “rá tudott tenni”, hogy szinte állva hagyta riválisát.
“Futam közben kétszer is hibázott a német fiú, mindkétszer megpróbáltam kihasználni, hogy ledobjam a vízről, de nagyon résen volt és nem sikerült. Az utolsó előtti körben azon gondolkoztam, hogy én indultam 500 egyesben, ő viszont nem, tehát valószínűleg én vagyok a gyorsabb, ami azt jelenti, hogy az utolsó 200-on meg tudom verni, és ez be is igazolódott” – mondta az MTI-nek Kiss.
Az Eb zárószámában, K-1 5000 méteren Solti László képviselte a magyar színeket. Az első nagy kört követően egy hétfős csoport – köztük Solti is – ellépett a mezőnytől, és gyakorlatilag végig egymással harcolt. Solti az utolsó körének a második-harmadik helyen kezdett neki, a hajrában azonban nem tudta megtartani ezt a pozíciót és az ötödik lett.
A magyarok ezzel 14 éremmel, 5 arannyal, 5 ezüsttel és 4 bronzzal zárták a kontinensviadalt.
Eredmények:
férfi C-1, 5000 m, Európa-bajnok:
———————————
KISS TAMÁS 22:15.350 perc
2. Ronald Verch (Németország) 22:19.180
3. Mateusz Kaminski (Lengyelország) 22:48.500

férfi K-1 5000 m, Európa-bajnok:
——————————–
Fernando Pimenta (Portugália) 20:09.690 perc
2. René Poulsen (Dánia) 20:11.870
3. Aleh Jurenyina (Fehéroroszország) 20:12.420
…5. SOLTI LÁSZLÓ 20:20.510

női K-1 5000 m, Európa-bajnok:
——————————
Marina Litvincsuk (Fehéroroszország) 22:23.450 perc
2. BODONYI DÓRA 22:24.550
3. Juliana Salahova (Oroszország) 22:25.750

 


Iron Aquatics: Hosszú Katinka úszócentrumot alapít

$
0
0

Hosszú Katinka sajtótájékoztatón jelentette be hogy úszócentrumot alapít, és saját klubja versenyzője lesz.

13782159_1184986588241981_7509521553022589181_n
Hosszú Katinka: „Ez a sajtótájékoztató nem az Olimpiáról fog szólni, bár elég furcsa lenne, ha egy szót sem ejtenék róla, így két nappal a riói elutazás előtt. Természetesen én is hallottam, olvastam sok helyen a különféle elvárásokat, latolgatásokat az olimpiai szereplésemről, szereplésünkről. Sokan már azt számolják hány érmet fogok szerezni és abból mennyi lesz arany, vajon a váltó (4×200) milyen helyen fog végezni, sikerül-e a döntőbe jutás, esetleg érem… Ez sokszor nyomasztó lehet. De úgy gondolom a sportolók lehetnek hálásak, hogy ilyen sokakat érdekel, szórakoztat és összehoz maga a sport. Csak egy dolgot szeretnék tisztázni, őszintén szólva, sajnos én nem tudok aranyérmeket, sőt egyáltalán érmeket ígérni, nem tudom garantálni, hogy eleget tudok tenni az elvárásoknak.
Viszont, két dolgot meg tudok ígérni. Az egyik az, hogy mindent kifogok adni magamból, hogy Magyarországot a lehető legmagasabb szinten tudjam képviselni. Amikor célba ütök majd egy-egy versenyszám végén, ígérem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy országunk a legjobb helyen végezzen.
A második pedig, hogy Rio után továbbra is szeretnék példamutató értékeket képviselni, inspirálni és motiválni, ezáltal arra törekedni, hogy még magasabb szintre emeljük a már nagy hagyományokkal rendelkező úszósportunkat. Pontosan ezért költöztem haza már 2012-ben, hogy szerepet játszhassak ebben a fejlődésben. Természetesen az eredményeimet tekintve az elmúlt pár év nagyszerű volt, de úgy gondolom, hogy az érmek és rekordok magukban idővel csak egy-egy sor lesznek a történelemkönyvekben, esetleg egy-egy videó az interneten. Bátorkodok abban hinni, hogy ez többről szól. Ezért felelősségemnek érzem, hogy továbbra is hasznossá tegyem azt a rengeteg tudást és tapasztalatot, amit felhalmoztam az eddigi 23 éves úszópályafutásom során. Ahogy már említettem, Shane és én, ezért jöttünk haza négy évvel ezelőtt. De túl nagyban gondolkodtunk és azt hittük mindenki vevő lesz az elképzeléseinkre. Nagyon sok ígéret érkezett, tervek különféle együttműködésekre, de amikor valóban cselekedni kellett, akkor ezek az ígéretek és tervek végül nem valósultak meg. Az évek során, főként az elmúlt félévben, rá kellett, hogy jöjjek, ha valóban el akarom érni a célomat, akkor nekem kell cselekednem.
Büszkén jelentjük be, hogy szeptemberben megalapítjuk az Iron Aquatics úszó klubot. Az Iron Aquatics célja, egy olyan világszínvonalú úszóprogram kialakítása, amely pozitív hatással lesz az úszók teljesítményére, egyben a civil életben való helytállásukra is. Szeretnénk egy olyan csapatot alapítani, ahol a kemény munka jó hangulatban telik és a sportolók pontosan tudják, mit kell tenniük a céljaik elérése érdekében. Ezáltal olyan fontos emberi tulajdonságokat szeretnénk megtanítani, amit én magam is a sporttól tanultam, mint például a kitartás, céltudatosság, szorgalom és magabiztosság.
Kérem, félreértés ne essék, ezek a tervek és célok nem az úszópályafutásom végét jelentik. Én továbbra is hasonlóan fogok készülni, mint eddig, edzeni és versenyezni. Szeretnék részt venni a 2020-as Olimpián is mint versenyző, sőt még néha eljátszom a gondolattal, hogy esetleg 2024-ben is ott lehetnék…
Ennek egyik oka, hogy nagyszerű edzőm van, Shane Tusup személyében. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy sikerünkhöz a kettőnk szoros párkapcsolata is hozzájárult és az elmúlt négy évben, Shane kizárólag az én egyéni fejlődésemre koncentrált és ehhez alakította az edzéstervet. Véleményem szerint, sok esetben Shane nem kap annyi elismerést, mint amennyit megérdemelne, viszont én tudom, hogy mennyi mindent tanultam tőle és köszönhetek neki. Shane-nel egy olyan felkészülési tervet sikerült kialakítanunk, amely segítségével az elmúlt években világelső voltam. Ezekre az edzés és technikai alapelvekre fog épülni az Iron Aquatics úszó programja.
Ahhoz, hogy létrehozzuk Magyarországon ezt a programot, miközben mi teljes erőbedobással folytatjuk a felkészülést, találnunk kellett egy olyan úszóedzőt, aki egyetért a szemléletünkkel, itthon tudja irányítani a csapatot és van tapasztalata az utánpótlás nevelésben is. Darren Ward személyében találtuk meg mindezt. Mindezen felül Darren az úszásoktatástól az élsportig terjedő tizenöt éves gyakorlattal rendelkezik. Hosszútávú terveink között szerepel, hogy leendő edzőinket folyamatosan tovább képezzük a saját felkészülési alapelveink mintájára.
Azt már említettem, hogy Shane szorosan fog együtt dolgozni Darren-nel a program működésén és az edzők képzésén. Azt még megjegyezném, hogy természetesen én is ki fogom venni a részem a leendő csapat fejlődésében. Amikor a felkészülésem és a versenyeim engedik, az eddig megszerzett tapasztalataimat próbálom majd továbbadni az úszóinknak. Segítek majd az úszótechnikák javításán a vízben, a parton pedig a sporttal járó nehézségek áthidalásában tudok asszisztálni. Tulajdonképpen az úszóink rendelkezésére állok majd, és amiben tudok, segíteni fogok!” –
Shane Tusup – „Többen talán tudjátok, hogy a sport pályafutásom nem igazán úgy alakult, ahogy az elején elterveztem. Hogy őszinte legyek, mikor abbahagytam az úszást nagyon messze voltam azoktól a céloktól, amiket még korosztályos versenyzőként tűztem ki magam elé a helyi uszodában. És mégis az, hogy nem értem el ezeket a célokat, végül a legjobb dolognak bizonyult, ami történhetett velem.
Ne értsetek félre, nem arról akarlak meggyőzni titeket, hogy ha elértem volna a gyerekkori céljaimat, akkor az egy rossz dolog lett volna a jövőmre nézve. Egyszerűen csak szeretnék rámutatni arra, hogy egy sportpályafutás értékét nem mindig lehet kizárólag az elért eredmények alapján megítélni. A legfontosabb értékek nem mindig a végső cél elérésével jönnek, néha maga az út az, ami a legtöbbet adja, ami a legmeghatározóbb.
Nekem váll műtétem volt. Az orvosok azt mondták, hogy ez véget vethet a sport pályafutásomnak. Én nem értettem velük egyet. Tehát eldöntöttem, hogy ez nem így lesz, mi több, a legjobb eredményeim mind a műtétem után jöttek.
Persze azt beismerem, hogy ez a sérülés volt az, ami annyira visszavetett, hogy soha nem értem el a gyerekkori álmaimat.
Csalódott is lehettem volna, de ehelyett ez a szituáció csak arra kényszerített, hogy kritikusan gondolkodjak, tervezzek, kreatív legyek, és a legfontosabb, hogy felelősséget vállaljak az eredményeimért. Ezek mind olyan dolgok, amik nem hagytak el, amikor a sportot az üzleti életre cseréltem. Egy aranyérem, akármennyire csillogó is, nem adta volna meg nekem mindezt.
Sajnálatos, hogy az edzők, klubok, szövetségek és a szponzorok erről könnyen megfeledkeznek. A hangsúly sokszor az érmekre és a világcsúcsokra helyeződik és ezt a hozzáállást átveszik a szülők, aztán pedig a gyerekek is.
Ne értsetek félre, nem hiszek a „mindenki győztes” és a „részvétel a fontos” jeligékben. Én erősen hiszem, hogy a győzelemért igenis áldozni kell.
Úgy gondolom, hogy az igazi közösségi és személyes hozadékai a sportnak nem veszhetnek el. Ebben a küzdelemben, amit sportnak hívunk, az emberek megismerik önmagukat, tanulnak a világról és a társadalom egy hasznosabb tagjává válnak.
Én személyesen mindent a szüleimnek köszönhetek azokért a leckékért, amit a sporton keresztül megtanítottak nekem. Nélkülük lehet, hogy arra koncentráltam volna, hogy mennyit mindent nem sikerült elérnem és soha nem jöttem volna rá, hogy mennyi mindent kaptam a sporttól. A mai napig azért dolgozom, hogy őket büszkévé tegyem és megháláljam mindazt, amit tőlük kaptam. De talán, nem is nekik kell meghálálnom, hanem a jövő generációját kell segítenem.
Ez a célom az Iron Aquaticsszal. Azt szeretném, hogy minden gyerek, aki a program részese, akár egy hétre, egy hónapra, egy évre vagy az egész gyerekkorára, fejlődjön, és jobb emberként hagyja el a programot, mint ahogy érkezett. Szeretném minden gyerek lehetőségeit maximalizálni és az úszást használni arra, hogy kiteljesedhessenek nem csak a sportban, de az élet többi területén is.”

web: www.ironaquatics.hu

 

Szolnoki pólós-kosaras barátság

$
0
0

Szombaton este a Népligetben küzdelmes mérkőzésen 7:7-re végződött az FTC-Szolnok vízilabda Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágó. Mivel egy héttel korábban a Tisza-partiak hazai medencében 14:7-re legyőzték a Fradit, bejutottak a négyes döntőjébe, amelyet december 17-én és 18-án rendeznek a Tüskeuszodában.

A Final Four további résztvevői: az Eger, az OSC és a Honvéd.

 

Cseh Sándor, a szolnokiak vezetőedzője értékelt csapata továbbjutása után.

 – Mennyire volt elégedett együttese szombati játékával ?

 Cs. S.: Mivel a továbbjutás lényegében az első meccsen eldőlt, inkább a presztízs szempontjából volt jelentősége a visszavágónak. A Fradi ezúttal remekül védekezett,  3:1-re és 7:6-ra is vezetett. Jó mérkőzésen született mega döntetlen.

-Mit vár a négyes döntőtől ?

 Cs.S.: Bármi lehet, de  természetesen meg akarjuk nyerni a kupát.  Az idény előtt az Egert, az OSC-t, a Ferencvárost és minket közel egyforma erősségűnek tartott a vízilabda társadalom. A Fradin mindenesetre már túljutottunk a kupában…

– Azért sokan most is Önöket tartják a legerősebb magyar csapatnak.

 Cs.S.: Lehet, de ezt a vízben kell bebizonyítanunk.

– Szolnokon a vízilabda mellett a férfi kosárlabda jelenti a minőségi sportot. M milyen a kapcsolatuk a kosarasokkal ?

Cs.S.: Nagyon jó, mondhatom baráti viszonyban vagyunk az Olaj játékosaival és vezetőivel Ha csak tehetjük, kijárunk egymás mérkőzéseire. Különösen szerb játékosaim szeretik nagyon a kosárlabdát.

– Ön is pályázik a szövetségi kapitányi posztra. A pályázat kiírása szerint 2017.május 31-e után a kapitány főállásban látja majd el feladatát. Ön mint tősgyekeres szolnoki, nehéz szívvel hagyná ott csapatát ? 

 CS.S.: Többen indulunk harcba a szövetségi kapitányi posztért, ami érthető, hiszen a magyar válogatottat irányítani óriási megtiszteltetés  Kérdésére visszatérve, ráérek akkor foglalkozni az érzelmeimmel, ha én leszek Benedek Tibi utódja.

Megvan a Magyar Kupa helyszíne!

T.G.

Már a szárazföldön is hódít a kajak-kenu

$
0
0

A kajak-kenu igazi sikersportág Magyarországon. A Kayakfirst magyar startup vállalkozás azt tűzte ki célul maga elé, hogy ne csak a vízen, hanem a szárazföldi edzéseken is minél többen hódolhassanak ennek sportágnak. Olimpiai bajnok kajak-kenusok mellett a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. is látott fantáziát az ötletben, így valósult meg a többféle evezős mozgást is szimulálni képes ergométer ötlete.

Miközben a legtöbb versenysportot télen-nyáron lehet űzni, a kajak-kenusok nincsenek szerencsés helyzetben. Magyarországon csak a nagyobb kluboknál van arra lehetőség, hogy a sportolók fedett medencében gyakoroljanak, míg a többinél a rossz idő beköszöntével kénytelenek letenni a lapátot. Egy új, magyar fejlesztésű találmány segítségével azonban most mindez megváltozhat.

A többféle evezős mozgást is szimulálni képes ergométer megálmodója a Kayakfirst alapítója, Weimper József egy kompakt méretű, modulrendszerű, a teljesítménymérést okostelefonnal megoldó gépet tervezett, ami nemcsak a versenysportolóknak, de az amatőröknek is nagy segítséget jelenthet.

„Olyan gépet szerettem volna fejleszteni, ami nemcsak jól helyettesíti a sportágat a szárazföldön, hanem kompakt méretű és akár a lakásban is lehet használni. Mi vagyunk az elsők, akik egy ilyen gép esetében mindent kizárólag okostelefonos alkalmazással oldanak meg: szakítottunk a hagyományos monokróm kijelzőkkel, és arra törekszünk, hogy a teljesítménymérést, illetve a diagnosztikát is a XXI. századba repítsük” – emelte ki Weimper József.

A Kayakfirst megalapítása óta már több országból (Németország, Kína, Kanada, Egyesült Államok, Ausztrália) is jelentkeztek forgalmazók és vásárlók, ezért az ügyvezető a terjeszkedés mellett döntött és a további fejlesztésekhez szükséges forrás után nézett.  A forrásbevonásra végül a CEMI tanácsadó cég közvetítésével, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Prosperitás tőkealapból került sor.

A profi sportolók között mindenesetre már most nagyon népszerű az innovatív eszköz.

„A mozgást, illetve a sportágra jellemző speciális erő-állóképességet csak tavasszal, az ún. kilométer gyűjtés időszakában tudjuk újra összeszedni. A költséges tanmedencékkel szemben a kajakos gépek mindenki számára elérhető alternatívát jelenthetnek. Többet kipróbáltam már, az eddigiekkel kapcsolatban szkeptikus voltam, a KayakFirst ergométer azonban valóban vízközeli élményt tud nyújtani” – mondta Kökény Roland olimpiai bajnok kajakozó.

Pulai Imre olimpiai és világbajnok kenus is örömmel támogatja a projektet. „A tökéletes vízérzés mellett a KayakFirst ergométer azért is rendkívüli, mert néhány olcsóbb tartozékkal a kajakos alapgép könnyen kenus ergométerré alakítható, így nem kell két külön edzőgépet vásárolni ahhoz, hogy a kajakosok és a kenusok is gyakorolhassák a mozgást” – nyilatkozta a sportoló.

„Az evezős sport régóta használ beltéri evezős gépeket, amelyek a kondizás, futás, úszás mellett a sportolók téli felkészülésének elengedhetetlen kelléke” – mondja Tóth László, Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok edzője, aki mostantól a honvédos férfi kajakosokat irányítja. „Úgy tűnik eljött végre az idő, amikor télen sem kell lemondanunk az evezésről, így tavasszal hamarabb tudunk formába lendülni, amiből versenyelőnyt lehet kovácsolni” – folytatja a sikeredző.

További információ: www.kayakfirst.com

Nagy Viktor: Elődöntőt kell játszanunk

$
0
0

A válogatott vízilabdakapus nyolcszoros magyar bajnok, 2007-ben világbajnoki ezüstöt,  2013-ban világbajnoki aranyat nyert.  2014-ben tagja volt a budapesti Európa bajnokságon második helyen végzett válogatottunknak. Egy hónapja pedig a Szolnokkal elhódította a Bajnokok Ligáját.

-A magyar póló szinte minden korszakban nemzetközi klasszis hálóőrök sorát tudta felvonultatni:  többek között Ambrus Miklóst, Molnár Endrét, Kósz Zoltánt, Szécsi Zoltánt, Gergely Istvánt és mé sokáig folytathatnánk a sort.

N.V.: Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen nagyszerű kapusok után én is védhetek a magyar válogatottban. Egyébként én azért leginkább saját magamnak és a játékostársaimnak akarok megfelelni.

– Nemrégen egy közönségszavazáson elnyerte az elmúlt idény legjobb férfi játékosa címét.

N.V.: Természetesen nagyon örülök, hogy a szurkolók pozitívan ítélték meg a teljesítményemet. Egyébként korábban, amikor a Vasasban védtem, akkor is éreztem a drukkerek szeretetét és most ugyanez a helyzet Szolnokon is.

– Két hét múlva kezdődik a budapesti vébé. A közvélemény vízilabdában csak aranyéremben tud gondolkodni. Sőt, rajki Béla óta tudjuk, hogy már az ezüst is kudarc…

N.V.: Nehéz világbajnokság előtt állunk. Nagyon kiegyenlítődött a nemzetközi mezőny. A minimális célunk az elődöntőbe jutás, aztán már csak két meccset kell nyerni…

T.G.

Fotó: vlv.hu

Klasszisokat igazolt a Fradi!

$
0
0

A Ferencváros úszó szakosztályánál folytatja pályafutását az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes Verrasztó Dávid, valamint az Universiade- és ifjúsági olimpiai játékok-győztes, ifi Európa-bajnok Biczó Bence.

A Ferencvárosi Torna Club úszó szakosztálya hivatalosan is bejelentette, hogy a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását két rendkívül eredményes magyar válogatott úszó, Verrasztó Dávid és Biczó Bence. A két versenyzővel együtt érkezik a csapat harmadik tagja, edzőjük, Molnár Ákos is. A trió az előző szezonban a BVSC színeiben dolgozott. Elmondásuk szerint mindhárman nagyon örültek a lehetőségnek, a Ferencvárosban ugyanis minden körülmény adott ahhoz, hogy nyugodtan és eredményesen készüljenek a következő időszak világversenyeire.

„Már a tavalyi klubváltáskor is volt arról szó, hogy folytathatnánk a Fradiban, azonban akkor úgy alakult, hogy a BVSC-be igazoltunk. A mostani váltásnál is szóba jött több klub is, de edzőmmel úgy éreztük, hogy az ajánlatok közül a Fradié a legkecsegtetőbb. Itt a Népligetben kellően szabad kezet kapunk a munkához, és minden szempontból kiváló körülmények fogadtak minket. Tisztában vagyunk vele, hogy az FTC az elmúlt időszakban inkább utánpótlásvonalon volt erős, de elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy kezelni tudjam a rám nehezedő nyomást, és az is jó érzés, hogy talán a fiatalabb úszóknak is jó példát tudok mutatni” – nyilatkozta a fradi.hu-nak az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes olimpikon, Verrasztó Dávid.

Versenyzőtársa, az Universiade-győztes, ifjúsági olimpiai játékok-aranyérmes Biczó Bence számára nem volt kérdés, hogy edzőpartnerével tart a folytatásban is.

„Már több mint egy éve közösen készülünk Dáviddal, és mindenképpen egy csapatban akartam maradni vele. Úgy érzem, az edzőnkkel hárman nagyon jó csapatot alkotunk. A Ferencváros ráadásul egy remek klub, minden feltétel adott az eredményes felkészülésünkhöz, hogy elérhessük a céljaimat. Nyugodtan tudok koncentrálni a rám váró feladatokra, amelyek közül a legfontosabb jelenleg számomra a jövő nyári Európa-bajnokság, ahová mindenképpen szeretném kvalifikálni magam. Ha pedig már ott vagyok, az a célom, hogy felülmúljam a korábbi két ezüstérmemet” – mondta Biczó Bence.

A páros edzője, Molnár Ákos is megerősítette, a Ferencvárossal jó döntést hoztak.

„Az elmúlt két évben ez már a második klubváltásunk, de a Fradit mindig is remek lehetőségként tartottuk számon. Így  úgy döntöttük,hogy a vasutasoknál idén lejáró szerződésünket nem hosszabbítjuk meg,, hanem elfogadjuk az FTC ajánlatát. Alaposan átgondoltuk a lehetőségeinket, és arra jutottunk, a Ferencváros a legmegfelelőbb hely arra, hogy felkészüljünk a következő világversenyekre, és távlati célként a tokiói olimpiára” – nyilatkozta a szakember.

T.G. – fradi.hu

 

Bravúros kezdéssel indult a szezon első szabadtéri sárkányhajós versenye

$
0
0

A téli felkészülési időszak után a múlt hétvégén óriási energiákkal és erővel rugaszkodtak neki a hazai sárkányhajós klubok, hogy a Baján megrendezésre kerülő 7. Hosszú Távú Sárkányhajó Magyar Bajnokságon végre nyílt terepen mérjék össze tudásukat.

A napsütéses idő és a szép környezet egyaránt plusz lendületet adott a legénységek teljesítményéhez, amire szükség is volt az erőt próbáló 2, 4 és 8 kilométeres szakaszok megtételéhez. A versenyre kilátogató közönség már belekóstolhatott abba a felfokozott hangulatba, ami a július 17 és 22 között Szegeden megrendezésre kerülő 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságon is hullámként söpör majd végig a sárkányok hete keretében.

Az izgalmakban bővelkedő bajai verseny végén az U18-as legénységek összecsapásában a szarvasi Körös Dragon U-18 versenyzői nyakában csüngött az aranyérem, akik összehangolt munkával előzték meg a Rába Dragon Boat Club / Rába Sárkányhajó Club ifi csapatát.

A premier vegyes 8km-en – ami a verseny legnépesebb versenyszáma volt – a váci Dunai Sárkányok határozottan az élre törtek, hiszen egy arany, és egy ezüst érmet is hazavihettek. A folyamatosan erősödő női versenyosztályban hat csapat lányai eveztek a győzelemért, ám végül a Dunai Sárkányok női legénysége volt az, aki a dobogó legfelső fokáról ünnepelhetett, maguk mögé utasítva a Körös Dragon és a Dragon Aqua SE sportolóit.

A premier open mezőnyében szintén a váciak arattak győzelmet, maguk mögé utasítva a Dragonmasters fiait, a bronz érmet pedig a Rába SC vihette haza. Senior B kategóriában a Dragon Aqua legénysége vívta ki az első helyet, míg az ezüst érmet a verseny helyszínét biztosító Sugo Sárkányhajó Klub versenyzői szerezték meg.

Járosi Péter a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke elmondta a szezonnyitás remek volt, de a java még csak most kezdődik, ugyanis a május 5-ei 6. Dunai Regatta és a május 12-ei 10. Budapesti Sárkányhajó Fesztivál még rengeteg izgalmat tartogat, hiszen bizonyos versenyosztályokban ekkor dől el, kik állhatnak még rajhoz a napfény városában.

A magyar sárkányok tehát megkezdték hódító útjukat és remélhetőleg meg sem állnak a nyári világbajnokság dobogójáig.

Magyar Sárkányhajó Szövetség

 

The post Bravúros kezdéssel indult a szezon első szabadtéri sárkányhajós versenye appeared first on xlsport.hu.


Sárkányok kavarták fel a Lágymányosi öböl nyugodt vizét

$
0
0

Múlt szombaton igazán különleges látványban lehetett részük azoknak, akiket a Lágymányosi öböl felé vitt az útjuk, ugyanis a 10. Budapesti Sárkányhajó Fesztiválon színpompás sárkányok tucatja vette birtokba a vizet.

A több száz versenyző küzdelmét rengetegen kísérték tekintetükkel, hiszen a 12,5 m hosszú hajótestek látványa igazi különlegességnek számít. A remek hangulatú verseny a hagyományos fesztivál versenyszámok  mellett komoly tétekről is szólt, ugyanis eldőlt, mely klubok legénységei indulhatnak a 10 személyes kishajós versenyben a nyáron, Szegeden megrendezésre kerülő világbajnokságon. Az eredmények alapján Premier Openben a Dunai Sárkányok Vác és Rába Sárkányhajó Club legénységeinek, Senior „B” Vegyes, valamint Senior „B” Open versenyosztályban pedig többek között a Dunai Sárkányok Vác és a Sugo Sárkányhajó Club csapatai nyerték el a júliusi világbajnokságra való kijutás jogát. Az összecsapások rengeteg feszült pillanatot tartogattak, hiszen sokszor a másodperc törtrészén múlott az, hogy kinek szurkolhatunk majd a napfény városában.

A Sugo Sárkányhajó Club határozott szerepléssel és remek időeredményekkel Senior „B” vegyes válogató 2000 m-en és Senior „B” Open válogató 200 m-en elsőként ért célba, míg Senior „B” vegyes válogató 200 m a második helyezést szerezték meg. A VB-re való kijutás lehetősége a Dunai Sárkányok Vác legénységét is feltüzelte, ugyanis egy rendkívül szoros összecsapásban néhány ezred másodperccel ugyan, de maguk mögé utasították a Körös Dragon SE legénységét és Senior „B” vegyes válogató 200 m- en a legjobb időeredménnyel lapátolták be magukat a VB-n induló csapatok mellé. A lendület kitartott a Premier Open válogató 200 m-en, Premier Open 2000 m-en és Senior „B” Open 2000 m-en egyaránt, ugyanis ebben a három versenyszámban is kiváló és összehangolt csapatmunkával végeztek az első helyeken. Premier Open válogató versenyosztályban a második helyezést a Rába Sárkányhajó Club legénysége szerezte meg, így nekik is szurkolhatunk a sárkányhajózás történetének legnagyobb világbajnokságán.

Az egyetemek 200 m-es és 2000 m-es válogató versenyén a legjobb teljesítményt a Széchenyi István Egyetem legénysége nyújtotta, így összességében az egyetemek válogató futamában az SZE mellett három egyetem legénysége (Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) teljesítette azokat a feltételeket, melyekkel megszerezték a jogot, hogy július 17-22 között ők is a győzelem reményében lapátolhassanak először a Maty-éren, majd a Tiszán.

xlsport

The post Sárkányok kavarták fel a Lágymányosi öböl nyugodt vizét appeared first on xlsport.hu.

Csúcsokat döntenek a dragonosok

$
0
0

Sikeres VB felkészüléssel és eredményes EB válogatóval zárult a Magyar Bajnokság Fadd-Domboriban.

Húzd, húzd, bírod még… Ilyen és ehhez hasonló harsogással bíztatták a dragonosokat július 8-10 között Fadd-Domboriban  a 16. Sárkányhajó Magyar Bajnokságon, ami a magyar csapatok utolsó nagy megmérettetése volt az 5 hét múlva elrajtoló Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság előtt. Szikrázott a tűz a csapatok szemében, ahogy a háromnapos bajnokság során újra és újra megmérettették magukat a 200, az 500 és a 2000 m-es távok teljesítésekor.

Bár a figyelem teljes fókusza a nyári világbajnokságra koncentrálódik a hétvége valódi tétje az augusztusban Brandenburgban megrendezésre kerülő 13. EDBF Nemeztek Közötti Európa – bajnokságra való válogató volt – mondja Sziklenka László, akit a világ egyik legjobb kormányosaként tart számon a sárkányhajós társadalom és, akinek köszönhetően 1997-ben hazánkba is eljutott ez a rendkívül színes és közösségépítő sport.

Járosi Péter a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke szerint az eddig legsikeresebb magyar bajnokságot tudhatja maga mögött a szövetség, ugyanis soha nem volt még ilyen magas az induló csapatok száma, mint a múlt hétvégén.   A 12 egyesületből és 4 szabadidős csapatból összeálló mezőnyben kiemelten jól szerepeltek a Dunai Sárkányok Vác és a Rába Dragon SE sportolói. A nők közötti megmérettetésben a váciak mellett a Körös Dragon SE és a Lapátolók csapata volt az, akik kiemelkedtek a mezőnyből – mondja Sziklenka László. Minden egyes lapáthúzásnál érezhető volt, hogy a csapatok ezt a 3 napot a világbajnokságra való felkészülés utolsó nagy erőpróbájaként aposztrofálják, hiszen voltak csapatok, akik erőn felül teljesítve duplázták, sőt triplázták a rajthoz állások számát.

A pénteki nyitány fergetegesen sikerült és annak ellenére, hogy a szombati kedvezőtlen időjárás miatt két alkalommal is szüneteltetni kellett a versenyt a döntő futamokat végül sikerült gördülékenyen lebonyolítani. Vasárnap pedig az 500 m-es futamokat a kellemes idő, a jó hangulat és a sportszerűség szelleme hatotta át.

Úgy látszik tehát, hogy 2018-ban soha nem látott magaslatokba szárnyalnak a sárkányok, hiszen sorra dőlnek meg az előző évek résztvevői létszámai, amit májusban a Dunai Regatta indított, majd folytatódott Fadd – Domboriban végül júliusban az év magyarországi sporteseményén csúcsosodik ki a sárkányok elsöprő ereje. Várunk mindenkit Szegeden július 17-22 között. Sárkányok hete – Légy a részese Te is!

 

Fotó: szegedisarkanyhajo.hu

The post Csúcsokat döntenek a dragonosok appeared first on xlsport.hu.